139. Zsoltár

1 A karmesternek: Dávid zsoltára. Uram, te megvizsgálsz és ismersz engem.

2 Tudod, ha leülök vagy ha felállok, messziről is észreveszed szándékomat.

3 Szemmel tartod járásomat és pihenésemet, gondod van minden utamra.

4 Még nyelvemen sincs a szó, te már pontosan tudod, Uram.

5 Minden oldalról körülfogtál, kezedet rajtam tartod.

6 Csodálatos nekem ez a tudás, igen magas, nem tudom felfogni.

7 Hova menjek lelked elől? Orcád elől hova fussak?

8 Ha a mennybe szállnék, ott vagy, ha a holtak hazájában feküdnék le, te ott is jelen vagy. 

9 Ha a hajnal szárnyaira kelnék, és a tenger túlsó végén laknék, 

10 kezed ott is elérne, jobbod megragadna engem.

11 Ha azt gondolnám, hogy elnyel a sötétség, és éjszakává lesz körülöttem a világosság:

12 a sötétség nem lenne elég sötét neked, az éjszaka világos lenne, mint a nappal, a sötétség pedig olyan, mint a világosság.

13 Te alkottad veséimet, te formáltál anyám méhében. 

14 Magasztallak téged, mert félelmetes vagy és csodálatos; csodálatosak alkotásaid, és lelkem jól tudja ezt.

15 Csontjaim nem voltak rejtve előtted, amikor titkon formálódtam, mintha a föld mélyén képződtem volna.

16 Alaktalan testemet már látták szemeid; könyvedben minden meg volt írva, a napok is, amelyeket nekem szántál, bár még egy sem volt meg belőlük.

17 Mily drágák nekem szándékaid, Istenem, mily hatalmas azoknak száma!

18 Számolgatom, de több a homokszemeknél, és a végén is csak nálad vagyok.

19 Bár megölnéd, Istenem, a bűnöst, és távoznának tőlem a vérontó emberek!

20 Akik csalárdul beszélnek rólad, ellenségeid, hazugul mondják ki nevedet.

21 Ne gyűlöljem-e gyűlölőidet, Uram? Ne utáljam-e támadóidat? 

22 Határtalan gyűlölettel gyűlölöm őket, hiszen nekem is ellenségeimmé lettek.

23 Vizsgálj meg, Istenem, ismerd meg szívemet! Próbálj meg, és ismerd meg gondolataimat!

24 Nézd meg, nem járok-e téves úton, és vezess az örökkévalóság útján!