Debrecenben jártunk

Debrecenben jártunk

Szeptember 27-én szombaton a Budapest-békásmegyeri gyülekezet 43 fős csapatával indultunk útnak, hogy felkeressük a számunkra jól ismert, és hozzánk sok szállal kötődő cívis várost, Debrecent.

Bővebben

Dátum:
Igehely:
Máté 20:1-16
Igehirdető:
Találatok:
220
Igehirdetés megjegyzések:

1 Hasonló a mennyek országa ahhoz a gazdához, aki korán reggel kiment, hogy munkásokat fogadjon a szőlőjébe. 2 Miután megegyezett a munkásokkal napi egy dénárban, elküldte őket a szőlőjébe. 3 Amikor kiment kilenc óra tájban, látta, hogy mások is állnak a piacon tétlenül, 4 és ezt mondta nekik: Menjetek el ti is a szőlőmbe, és ami jogos, megadom nektek. 5 Azok pedig elmentek. Ismét kiment tizenkét óra körül és délután három óra tájban, és ugyanígy tett. 6 Amikor pedig délután öt óra tájban is kiment, talált újabb embereket, akik ott álldogáltak, és megkérdezte tőlük: Miért álltok itt egész nap tétlenül? 7 Azok pedig így válaszoltak: Mert senki sem fogadott fel bennünket. Erre ezt mondta nekik: Menjetek el ti is a szőlőmbe! 8 Miután pedig beesteledett, ezt mondta a szőlő gazdája a munkások vezetőjének: Hívd ide a munkásokat, és fizesd ki a bérüket, az utolsókon kezdve az elsőkig. 9 Ekkor jöttek azok, akik öt óra tájban álltak munkába, és kaptak egy-egy dénárt. 10 Amikor az elsők jöttek, azt gondolták, hogy többet kapnak, de egy-egy dénárt kaptak ők is. 11 Amikor átvették, zúgolódni kezdtek a gazda ellen, 12 és ezt mondták: Ezek az utolsók egyetlen órát dolgoztak, és egyenlővé tetted őket velünk, akik az egész nap terhét hordoztuk, és szenvedtünk a hőségtől. 13 Ő pedig egyiküknek így felelt: Barátom, nem bánok veled igazságtalanul. Vajon nem egy dénárban egyeztél meg velem? 14 Vedd, ami a tied, és menj! Én pedig az utolsónak is annyit akarok adni, mint neked. 15 Hát nem tehetek azt a javaimmal, amit akarok? Vagy azért vagy irigy, mert én jó vagyok hozzájuk? 16 Így lesznek az utolsókból elsők, és az elsőkből utolsók.

Máté 20,1-16

Elérhetőség

Budapest-Békásmegyeri Református Egyházközség

Cím: 1039 Budapest, Csobánka tér 8. (térkép)
Lelkipásztor: Sípos Aba Álmos
Fogadóórák: kedd 17-18 óra, vasárnap istentisztelet után
Mobil: +36 30 520-7292
Tel./Fax: +36 1 243-4689
Email: lelkesz@refbekasmegyer.hu
Webmester: webmester@refbekasmegyer.hu
Facebook-oldal: ReformatusBekasmegyer