Beszámoló a gyülekezeti hétről

Beszámoló a gyülekezeti hétről

Július 22 és 26 között ismét csendeshéten vehetett részt a gyülekezet apraja-nagyja, a tavaly már bevált helyszínen, Bagolyirtáson, a Stella Katolikus Egyházi Üdülőben. Az üdülő Mátraszentimrétől 2 km-re a Felső-Mátra szívében...

Bővebben

Dátum:
Igehely:
Lukács 8:4-15
Igehirdető:
Találatok:
69
Igehirdetés megjegyzések:

4 Amikor pedig nagy sokaság gyűlt össze, és városról városra sokan csatlakoztak hozzá, egy példázatot mondott nekik:
5 Kiment a magvető vetni. Vetés közben némely mag az útfélre esett, és eltaposták, vagy megették az égi madarak.
6 Némelyik a köves helyre esett, és alighogy kihajtott, elszáradt, mert nem kapott nedvességet.
7 Némelyik a tövisek közé esett, és amikor vele együtt felnőttek a tövisek is, megfojtották.
8 Némelyik pedig a jó földbe esett, és amikor felnövekedett, százszoros termést hozott. Amikor ezeket elmondta, így kiáltott: Akinek van füle a hallásra, hallja!
9 Megkérdezték tőle a tanítványai, hogy mit jelent ez a példázat.
10 Ő ezt mondta: Nektek megadatott, hogy ismerjétek az Isten országának titkait, de a többieknek példázatokban adatik, hogy akik látnak, ne lássanak, és akik hallanak, ne értsenek.
11 A példázat pedig ezt jelenti: A mag az Isten igéje.
12 Akiknél az útfélre esett, azok meghallották az igét, de azután jön az ördög, és kiragadja a szívükből, hogy ne higgyenek, és ne üdvözüljenek.
13 Akiknél a köves helyre esett, azok amikor hallják, örömmel fogadják az igét, de nem gyökerezik meg bennük: ezek hisznek egy ideig, de a megpróbáltatás idején elbuknak.
14 A tövisek közé esett mag: ezek azok, akik hallották az igét, de mikor elmennek, az élet gondjai, gazdagsága és élvezetei megfojtják őket, és nem érlelnek termést.
15 A jó földbe esett mag: ezek pedig azok, akik igaz és jó szívvel hallgatják az igét, meg is tartják, és termést hoznak állhatatossággal.

(Lukács 8,4-15)

Elérhetőség

Budapest-Békásmegyeri Református Egyházközség

Cím: 1039 Budapest, Csobánka tér 8. (térkép)
Lelkipásztor: Sípos Aba Álmos
Fogadóórák: telefonos egyeztetést követően bármikor
Mobil: +36 30 520-7292
Tel./Fax: +36 1 243-4689
Email: lelkesz@refbekasmegyer.hu
Webmester: webmester@refbekasmegyer.hu
Facebook-oldal: ReformatusBekasmegyer