Beszámoló a gyülekezeti hétről

Beszámoló a gyülekezeti hétről

Július 22 és 26 között ismét csendeshéten vehetett részt a gyülekezet apraja-nagyja, a tavaly már bevált helyszínen, Bagolyirtáson, a Stella Katolikus Egyházi Üdülőben. Az üdülő Mátraszentimrétől 2 km-re a Felső-Mátra szívében...

Bővebben

Dátum:
Igehely:
Jónás 2
Igehirdető:
Találatok:
27
Igehirdetés megjegyzések:

1 Az Úr azonban odarendelt egy nagy halat, és az lenyelte Jónást. Három nap és három éjjel volt Jónás a hal gyomrában.
2 Jónás ekkor a hal gyomrában Istenéhez, az Úrhoz imádkozott,
3 és ezt mondta: Nyomorúságomban az Úrhoz kiáltottam, és ő meghallgatott engem. A halál torkából kiáltottam segítségért, és te meghallottad hangomat.
4 Mélységbe dobtál, a tenger közepébe, és áradat vett körül. Minden habod és hullámod átcsapott fölöttem.
5 Én már azt gondoltam, hogy eltaszítottál magadtól, és nem láthatom többé szent templomodat.
6 Már-már életemet fenyegette a víz, mélység és örvény vett körül, hínár fonódott a fejemre.
7 Lesüllyedtem a hegyek alapjáig, örökre bezárult mögöttem a föld. De te kiemelted életemet a sírból, ó, Uram, Istenem!
8 Amikor elcsüggedt a lelkem, az Úrra gondoltam, és imádságom eljutott hozzád, szent templomodba.
9 Akik hitvány bálványokhoz ragaszkodnak, azok elhagyják jótevőjüket.
10 De én hálaéneket zengve áldozok neked, és amit megfogadtam, teljesítem. Az Úrtól jön a szabadulás!
11 Az Úr pedig parancsot adott a halnak, és az kiköpte Jónást a szárazföldre.

(Jónás 2)

Elérhetőség

Budapest-Békásmegyeri Református Egyházközség

Cím: 1039 Budapest, Csobánka tér 8. (térkép)
Lelkipásztor: Sípos Aba Álmos
Fogadóórák: telefonos egyeztetést követően bármikor
Mobil: +36 30 520-7292
Tel./Fax: +36 1 243-4689
Email: lelkesz@refbekasmegyer.hu
Webmester: webmester@refbekasmegyer.hu
Facebook-oldal: ReformatusBekasmegyer